Vitorlázás

Hajós Airbnb a Balatonon
Íme egy gimnazista ötletéből született magyar startup, amelyet felfuttatott a koronavírus.
52. Kékszalag – Történetek a mezőnyből

A tavalyi Balaton-kerülésen 535-en indultak, és 339-en célba is értek. A győztes RSM2 17 óra, 52 perc, 7 másodperc alatt teljesítette a pályát, a célba érkező közül pedig megszólaltattunk néhányat, meséljék el, hogyan élték meg a versenyben töltött idejüket. Madicken – a Yardstick szerint korrigált győztesFüredről vitorláztunk ki, de úgy készültünk, hogy a déli part

"Végigénekelni az életet" - Siófokon kapta a zenei alapokat Lovász Irén népdalénekes
Kivételesen értékes művészi pályafutása, a népművészet identitás­megőrző szerepe mellett a népdaléneklés lélekgyógyító és közösségformáló erejét is elhivatottan hirdető, kiemelkedő előadóművészi, kutatói és pedagógiai életműve elismeréséül kapott Kossuth-díjat Lovász Irén népdalénekes, néprajzkutató, érdemes művész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense.
Légicsapással gyérítették a balatoni szúnyoglárvákat
Több mint ezer hektárnyi balatoni területen gyérítették a szúnyogokat az elmúlt napokban. Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség (BSZ) által megbízott szakértői csoport vezetője elmondta: a légi beavatkozással a korán kirajzó, csípős szúnyogokat ritkították a tó körül.
Reklám
Hideg vízben is úszik a Balaton szerelmese
Már a múltkori téli szezonban is gyakran úszott a Balatonban, a mostaniban pedig mindennap megtette ezt a csopaki Óhegyi Krisztián. Úszómesterként dolgozik, a tó szerelmese, és a hidegvízbemerülés felfrissíti, de azért ezt nem mindenkinek ajánlja.
Csopak házai között több száz éves templomromot találunk
Csopak utcáin sétálva egy középkori templom romjaira bukkanhatunk, amely ha csonkán is, de büszkén áll a település házai között. A kövesdi Szent Miklós templom annak idején a paloznaki plébániához tartozott, ahová hetente egyszer járt a paloznaki plébános misézni.
Pengeélen táncolnak az idei fesztiválok

A kis és közepes fesztiválok fokozatos nyitását, a jegyárak áfájának 5 százalékra való redukálását illetve támogatói pályázatok kiírását javasolja a Magyar Fesztiválszövetség. A legnagyobb gondot szerintük az okozza, hogy a fiatalokat még nem oltják – mondta Márta István, a szövetség elnöke az Info Rádióban. A zenei, ifjúsági fesztiválok akár 60 százaléka is csődöt jelenthet, ha […]

Örökbe fogadtak egy ötvenéves halászhajót

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Vonyarcvashegy önkormányzatának adományozta egy régi halászhajóját. A balatoni halászat történelmi múltját ápoló település hagyományőrzés céljából vette védelmébe a Süllő II-t , hogy megmentse az enyészettől. Vonyarcvashegy szeretné megőrizni a balatoni halászat emlékeit, ápolni a településhez kötődő 40 halász legendáját, és ennek részeként fogadta be a Süllő II-t. A hajót muzeális

SUP-osokat mentettek a Balatonból a hétvégén

I. fokú viharjelzés alatt mentettek ki két bajba jutott személyt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai pénteken – írja a police.hu. A vízirendőrök 2021. április 2-án 15 óra 56 perckor a Gyenesdiás előtti vízterületen járőrözve észlelték, hogy a felerősödő szélben két SUP-os a tó közepe fele sodródik, önerőből már nem tudnak a partra evezni. Az egyenruhások […]

Balatoni fesztiválok, balatoni fesztiválszervezők #1: Osvald Bálint - KeszthelyFest
Imádjuk a balatoni fesztiválokat, de vajon ki áll mögöttük? Milyen arc a főszervező? Mit csinál szabadidejében és hogyan szervezi a kedvenc fesztiválodat? Sorozatunkban a balatoni fesztiválszervezőket mutatjuk be. Elsőként a KeszthelyFest főszervezőjével, Osvald Bálinttal beszélgettünk.
Egész héten filmnapok, mozizzunk együtt online!

Mindennapra jut egy jó film, kiegészítő programokkal, izgalmas főzéssel, borkóstolással és további online előadásokkal ezen a héten is. A Balaton.hu ajánlja: Április 5-11. – Online X. Mozinet Filmnapok! Április 5. (Hétfő)Gerincjóga hétfőnként online, élőbenMinden nagyon jó lesz – online színházi közvetítésCsipkerózsika – online közvetítés, audionarrációval Április 7. (Szerda)Online Tibeti Hangtálfürdő – Test-és LélekoldáTermészetes gyógymódok az […]

Elment Tarlós István modellvitorlázó
Egy újabb versenyzőtárunk hagyta itt modellvitorlázók családját, 
Szuper klasszikusok a Fastnet Race-en – Refanut

Augusztus 8-án rajtol a Rolex Fastnet Race, és több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek. Két év múlva, 2023-ban az ötvenedik Fastnet következik, 2025-ben 100 éves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, az évfordulók pedig remek apropót teremtenek

Reklám
Később indul a balatoni vitorlás versenyszezon, de edzeni lehet
A COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt el kell halasztani a hagyományosan április elején induló versenyszezon kezdetét – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség. Arról is kiadtak egy nyilatkozatot, hogy a jelenlegi helyzetben mit és hogyan szabad csinálniuk a vitorlázóknak .
Újjászületik a Balaton egyik kiemelkedő kulturális öröksége
A fejlesztés fő célja a páratlan műemlékegyüttes hosszú távú megvédése és újabb attrakciók létrehozása.
Tilalom a válasz a balatoni ingatlanfelvásárlási őrületre
Paloznak után Szentantalfán is változási tilalmat rendelt el az önkormányzat, ezúttal kizárólag a falu külterületére.
Itt a jó idő, érzelmes videót csináltak a motorosoknak a rendőrök
A kedvező időjárás beköszöntével ugrásszerűen megnő az utakon a motorosok száma, akiknél a baleseti kockázat átlag feletti. Ennek oka, hogy a motorosokat a gépkocsik vezetőire jellemző passzív biztonságtechnikai megoldások (karosszéria, energiaelnyelő zónák, biztonsági öv, légzsák) nem védik, így baleset esetén testük közvetlenül sérül.
Botka Endre interjú: "képtelen vagyok meghúzni a ravaszt"
Zajlik a vb-selejtező, amelyben a Ferencváros hátvédjének is fontos szerepe van, a magyat válogatott játékosaként. Botka Endrével a felkészülés szünetében beszélgettünk imádott kisfiáról, a rally versenyekről, a főzésről és a futballról. Kiderül az is, hogy miért képtelen meghúzni a ravaszt.
Nem jól zárt a Sió-zsilip, el kellett zárni
A hibát búvárok hárították el.
Hamarosan újraindulhat a vasúti forgalom a Balaton északi partján

Ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok a Szabadbattyán-Balatonfüred vasúti vonalszakaszon. A jelenlegi vágányzár május 30-ig tart, a vasúti forgalom ezt követően egyelőre a megszokott, dízeles vontatással indulhat meg, majd az idei nyári menetrend már a villamos üzemmel indulhat. Az  utazóközönség az átépített vasútállomásokat is használhatja majd Polgárdiban, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön. A felsővezeték-hálózat jelentős része már […]

Újabb balatoni településen hirdettek építési tilalmat

Újabb településen függesztettek fel egy sor, korábban még el nem indított építési lehetőséget a Balaton környékén, Szentantalfán. Követendőnek tűnik Paloznak példája, azaz a „túlépítés” megelőzése, megakadályozása. A Zánkához közeli, attól északra fekvő Szentantalfa Facebook-oldalán olvasható, hogy „”a mai napon megjelent önkormányzati rendelet változási tilalmat rendelt el a falu külterületén – azaz a Sósi-úttól a Mocsár dűlőn […]

Megújul a népszerű balatoni pihenőhely

Balatonfüreden új, mindenki számára megközelíthető partszakaszt nyitnak meg a látogatók előtt. Az egykori Brázay strand és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén parkosítanak és egy negyven férőhelyes látvány-csónakkikötőt, illetve -kölcsönzőt alakítanak ki. Balatonfüreden a városvezetés évtizedek óta következetes vízparti sétány- és zöldfelület-fejlesztést folytat, amelyhez legtöbbször sikerül megnyernie a magánbefektetőket is, akik az adott sávot közhasználatra átadva, egységes

Reklám
Jönnek az újabb támadó tengeralattjárók?

Az iráni flotta tengeralattjáróinak nagy részét a kis méretű, hazai gyártású, észak-koreai terveken alapuló egységek alkotják, de jóval nagyobb a harci értéke a három Oroszországtól használtan vásárolt, Projekt 8777 Kilo-osztályú hajónak. Két éve, 2019-ben állították hadrendbe az 527 tonnás, 48 méter hosszú Fateh-osztály első példányát, amely az 533 mm-es torpedókon kívül tengeri aknák és cirkálórakéták

Ilyen a húsvét a Balatonnál
Tiszta és szép napsütés idő köszöntött be nagyszombaton a Balatonnál. Az erős szél miatt kissé hűvösebbnek éreztük a levegőt a siófoki hajóállomáson, ahol ezúttal is sok családos ruccant ki egy kis levegőzésre. Ezen a napon elindult a 175. balatoni hajózási szezon.
Békamentés a zalaegerszegi Aranyoslapi forrásnál
Március utolsó hétvégéjén érkezett melegebb időjárás és a várva várt eső hatására a zalaegerszegi Aranyoslapi forrásnál megindult a barna varangyok tömeges vonulása a szomszédos erdőből a szaporodóhelyüket jelentő kis tó felé.
Énekel a kékbegy a Kis-Balatonon
Megérkezett a Kis-Balaton területére hazánk egyik legszebb nádi énekesmadara, a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó kékbegy (Luscinia svecica).
Szakrális helyek a Balaton északi partján, melyeket felkereshetünk húsvétkor
Az elmúlt évet a tragédiák és korlátozások árnyékéban éltük végig. Ha úgy érzed jó lenne végre egy kicsit kiszakadni a négy fal körül, most ajánlunk öt Veszprém megyei helyszínt, ahol a szabadban hangolódhatsz az ünnepre. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ezeken a helyeken is fokozottan figyeljük a járványügyi szabályokra: hordjunk maszkot és tartsuk be a védőtávolságot!
Két nőt mentettek ki a Balatonból a viharos szél miatt
Pénteken mentettek ki két nőt a Balatonból, amikor már a viharos szél annyira a tó közepe felé sodorta őket, hogy önerőből már nem jutottak volna ki a partra.
SUP-osokat mentettek a nagy szélben a balatoni vízirendőrök
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2021. április 2-án, az I. fokú viharjelzés alatt két személyt mentettek ki a tóból.
Megkezdődött a 175. hajózási szezon a Balatonon
Az idei első balatoni hajó ezekben a pillanatokban (délelőtt 10 órakor) hagyja el a siófoki kikötőt, a kompok Szántódrév és Tihanyrév között negyvenpercenként közlekednek.
Nagypénteken is volt dolguk a balatoni vízimentőknek
Két embert sodort el a szél, rendőrök mentek értük.
Feloldották a csónakról horgászás áprilisi tilalmát a Balatonnál

Négy partszakasz kivételével feloldották a csónakról horgászás áprilisi tilalmát a Balatonnál. Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) horgászati ágazatvezetője csütörtökön az MTI-nek elmondta: az a cél, hogy a járványhelyzetben a horgászok a legkisebb mértékben érintkezzenek egymással. Hozzátette: az enyhítés a Balaton északi partján a parttól 50 méteres sávban, a déli part mentén 300 méteres sávban érvényes, és […]

Kincs a fák között: az Újlaki templomrom Tihanyban
A tihanyi rév feletti meredek domboldal tetején egy aprócska templom romjai állnak. A fák között megbújó falak keveset árulnak el magukról, de a fakereszt tövében üldögélve érezhetjük a Balaton illatát, és élvezhetjük a napsugarakat, melyek mindig utat találnak ide a felhők közül.
Baleset után újra járható az M7-es autópálya Martonvásárnál

Újra teljes szélességében járható az M7-es autópálya Martonvásárnál, ahol korábban négy személyautó ütközött pénteken – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az M7-es autópályán Martonvásár közelében történt a baleset kora délután, a balesetben többen megsérültek. A rendőrök a műszaki mentés és helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az autópálya Balaton felé tartó szakaszát, emiatt nagy torlódás […]

Rufus, a különleges csapattag

A harminchatodik America’s Cupon győztes Emirates Team New Zealand stábjában volt egy egészen rendkívüli figura, aki mindig és mindenhol a versenyzőkkel tartott. Rufus Henry az egyik csörlős, Finn Henry legfiatalabb öccse. Down-szindrómával él, és úgy jelentkezett be a csapathoz, hogy „itt vagyok, ugrásra készen, szóljatok, ha jöhetek”. Így is lett, az egyik kísérőhajóra osztották be,

Feltárul a titok: ez van a Kőröshegyi Völgyhíd belsejében
Tudtad, hogy mit rejtenek a völgyhídban, és hogy mi a különleges a fonyódi részén? Európa első női hídmester kalauzol el ebbe a titokzatos világba.
Szörnyű fotók érkeztek Bereczki Zoltánék súlyos karamboljáról
Nézd meg a képeket!
Friss hírek az idei Veszprémi Utcazene Fesztiválról
Augusztus 25-28. között rendezik meg idén a Veszprémi Utcazene Fesztivált. A rendezvénnyel kapcsolatos legfrissebb hírekről a főszervező számolt be.
A zivatarfelhő és a villámlás

Kellemes időben hajóval a vízen ringatózni az egyik legkellemesebb nyári elfoglaltság, ám jöhet egy villámlással kísért hirtelen vihar, amikor össze kell szednie magát a legénységnek. Most megismerkedhetünk a zivatarfelhővel és a villámok fajtájával. A Cumulonimbus (Cb) a zivatarfelhő, amelynek a magassága 300-tól 6000 méterig vagy még magasabbra terjedhet. Hatalmas, masszív, feltornyosuló felhőtömeg, amely a troposzféra

A világ egyik legritkább autóját próbálták ki Keszthelyen - VIDEÓ
A közelmúltban került a világ egyik legritkább autója egy magyar gyűjtőhöz. A keszthelyi Gehilio’s Garage csapata pedig már ki is próbálta.
Balatoni települések: szigorított ellenőrzés lesz a hétvégén
None
Megújul a Hévízi-tó körüli véderdő, a kifolyót szélesítik
Turisztikai látványosság (is) lesz a véderdő. A tóvédelmi program jól halad, már csaknem teljesen kész az új sétány, és őszig valamennyi tervezett fejlesztéssel végeznek a szakemberek.
Lefóliázták a Sió-zsilipet, mert nem zárt rendesen
Április elsején elzárták a vízleeresztő zsilipet Siófoknál, amely január vége óta volt nyitva. Azonban a zsilip nem megfelelően zárt, ezért a szakemberek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának búvárait kérték meg a víz alatti munkák elvégzésére.
Bringázás közben is figyeljünk az UV-sugárzásra
A tavaszias meleg megérkezésével ügyeljünk, hogy megóvjuk szemünket és bőrünket a nap káros sugárzásától, máskülönben kellemetlen emlékként marad meg az első tavaszi kerékpártúra.
Elszabadultak a balatoni ingatlanárak
Tihany és Zamárdi térsége a legkeresettebb.
Kitiltották Velencéből a tengerjáró hajómonstrumokat

Többé nem léphetnek be a nagy óceánjáró és konténerszállító hajók Velence Giudecca nevű, a Szent Márk térhez vezető csatornájába – döntött szerdán az olasz kormány.

Reklám