Vitorlázás

A Majthényi-Domokos: megvan Európa-bajnoki arany

Repülő Hollandi Európa-bajnokság a 8. futam után.   Ma, a tegnapihoz hasonlóan, ismét három futamot sikerült megrendezni a balatonföldvári Repülő Hollandi Európa-bajnokságon. Halasztással indulta nap, de aztán menetrendszerűen megjött a meteorológusok által ígért szaknyugati szél, amely kezdetben csak 6-12 csomóval, meglehetősen „lyukasan” fújt, később azonban a nap folyamán okozatosan erősödött és az iránya is egyenletesebbé […]

Félidőben

A Majthényi-Domokos páros öt futam után átvette a vezetést a balatonföldvári Repülő Hollandi Európa-bajnokságon   Kemény napja volt ma a 17 országból érkezett 62 hajóegységnek, a tegnapi szélmentes nap után mára eleve három futamot tervezett a rendezőség, és ebből az elsőt kifejezetten erős, 20-23 csomós északi szélben futották le. Látva a körülményeket, hét hajó eleve […]

Atlanti kitekintés

Idén még lesz néhány komolyabb átkelő verseny az Atlanti Óceánon. Nézzük, melyek ezek.   Vasárnap rajtol az egyik legnehezebb, sőt talán a legnehezebb atlanti átkelő verseny, a Mini Transat. A két szakaszra szabott átkelésen 87 hajó tervezi indulását. A táv La Rochelle-Gran Canaria-Martiniqe. A verseny különlegessége, hogy egyedül, korlátozott navigációs és időjárás előrejelzési lehetőségekkel kell […]

Év végéig elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első üteme
A munkálatok a Gyulafirátót és Eplény közti szakaszon kezdődtek, négy és fél kilométeren.
Reklám
Egész éves a felfedezés élménye: "a Balaton télen-nyáron menő?
A korábbi idők balatoni hajózási szokásai a közelmúltban megváltozni látszanak, ugyanis a klasszikus nyári főszezon mellett egyre többen szállnak vízre a hidegebb hónapokban is, köszönhetően a tó turisztikai előrelendítéséért dolgozóknak. Tóth Balázzsal, a Balatoni KÖR alelnökével a Vitorlázz Itthon egyik partnerével, a balatonlellei BL Yachtclub&Apartments vezetőjével beszélgettünk a jelenségről.
A Majthényi-Domokos páros két futam után második a repülőhollandi-Eb-n
A 13-szoros világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András páros az első nap után a második helyen áll a balatonföldvári vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokságon.
Kalóz EB

 2019-es Kalóz EB idén Törökországban volt, már másodszor. Négy magyar csapat vett részt az eseményen. A legjobb magyar a 18. helyen végzett. Végeredménye és bővebb hírek: https://eurosafpirateuropean2019.com/

A lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban
A szeptember eleji lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban, a legutóbbi, nyíltvízi mérések eredménye szerint drasztikusan csökkent az algatömeg a Keszthelyi-öbölben is, ahol korábban a legmagasabb értéket mérték - közölte Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) kutatója az MTI-vel pénteken.
Megállította a balatoni algásodást a lehűlés
Drasztikusan csökkent az algatömeg ott is, ahol korábban a legmagasabb értéket mérték.
Francia mozifilmet reklámoz a balatoni mesefigura
None
Csaknem húsz év kihagyás után újra zakatolhat a kisvasút a somogyi fürdőhöz
None
Van miért a Balatonhoz utazni ősszel is
Idén 284 szálláshely és 140 étterem, pincészet, büfé, cukrászda csatlakozott a Nyitott Balaton őszi akcióhoz, amelynek keretében november 10-ig több mint száztíz programot szerveznek ? közölte a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) szerdán az MTI-vel.
Vízen az első AC75

Az elmúlt héten két korszakos hajó is vízre került: az American Magic America’s Cup csapat első AC75 hajója, és az ETNZ hajója a “Te Aihe”, ami magyarul “A Delfin”-t jelent. És bár az ETNZ hajója egy nappal megelőzte az amcsikat a vízre tételnél, azért az látszik, hogy az USA hajó kicsit előrébb jár a fejlesztésben, […]

Reklám
Megvan a fő oka a rendkívüli algásodásnak a Balatonban
Az üledékből felszabadult foszfor lehetett a fő oka a augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak a Balaton délnyugati területén - írta a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának két tagja az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának készített összefoglalójában.
Ingyenes borkóstolókkal és családi programokkal vár a Balaton
None
Ősszel is nyitva a Balaton
Idén 284 szálláshely és 140 étterem, büfé, cukrászda csatlakozott a Nyitott Balaton elnevezésű akcióhoz, amelynek keretén belül azt szeretnék bebizonyítani, hogy van miért a Balatonra utazni az őszi időszakban is. Az egész régiót átfogó kampányt a szüreti időszakhoz és a Márton napi eseményekhez igazították. November 10-ig több mint száztíz programot is szerveznek azért, hogy a Balatonra több turista érkezzen ősszel.
Történelmi sikert értek el a magyar vitorlázók
A Raffica Sailing Team a sorban negyedikként következő nagy tókerülő versenyt, a Centomigliát is megnyerte egy naptári éven belül, ezzel pedig történelmet írt.
Balatoni bringakör egy kocabringás csaj szemével
Erika elhatározta, hogy körbetekeri a tavat nyanyatempóban, láblógatással, napozással, olvasással. Kicsit más kerekedett ki belőle.
?Tedd zsebre a Balatont? - Applikációt kapott a Magyar Tenger
Újdonság a balatoni vitorlázás szerelmeseinek, ugyanis elindult a Vitorlázz Itthon applikáció, ami egyfajta vízi GPS-ként üzemel. Elnavigál az általunk megközelíteni kívánt helyszínekhez, legyen az kikötő, étterem, szálláshely, vagy akár hajósbolt. A hajónaplóban fel lehet vezetni a megtett útvonalakat, időrekordokat, így lehet gyűjteni a mérföldeket. Az applikációban emellett elérhetőek a balatoni hírek, események, amik a térképen is megjelennek. Mutatjuk, mi mindent tud az applikáció.
Algarobbanás ronthatta volna el a balatoni szezon utolsó napjait
Nagy szerencse, hogy csak augusztusban kezdtek elszaporodni a moszatok, a jelenség oka ismeretlen.
Villapark és szálloda épülhet Balatonszemesen a tóparti kemping helyén
Az új Balaton-törvény alapján jócskán megnövelte a terület beépíthetőségét az önkormányzat.
Bárki, bárhol becsatlakozhat az októberi tókerülő Balaton Caminóba
None
Reklám
Vicces megoldással pótolták a hologramot a magyar pénzhamisítók
Hamis tízezer és húszezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi, pénzhamisítás miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádat emelt ellenük.
Hidroplánok, gőzhajók, versenycsónakok uralták a rég letűnt Balatont
A Bahart páratlan fotóarchívuma korábban sosem látott képeken nyújt nosztalgikus betekintést a magyar tenger száz évvel ezelőtti életébe.
Kedvtelési célú hajóvezetői engedély cseréje

AKTUALIZÁLVA!   Kedvtelési célú kishajó vezetői okmány cseréje válik esedékessé, amennyiben az egészségügyi alkalmasság lejárt és a papír alapú okmány egészségügyi alkalmasságának bejegyzésére szolgáló rovatok beteltek.   Az okmány cseréjét a Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (továbbiakban: ITM) kell kezdeményezni írásos kérelem benyújtásával.  A kérelem letölthető: https://www.nkh.gov.hu/dokumentumtar/pdf-elonezet/-/p/44753/adatlap-nemzetkozi-kedvtelesi-celu-kishajovezetoi-okmany-kiadashoz-cserejehez-potlasahoz-xls   A kérelem második oldala az egészségügyi alkalmasság igazolása, […]

Egy falatnyi irodalom és egy tányér lecsó Zánkán
None
Hétfőtől változik a balatoni hajók és kompok menetrendje
Szeptember 2-től utóidényi menetrend szerint közlekednek a hajók és a kompok a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Hétfőtől változik a balatoni hajók és kompok menetrendje
Szeptember 2-től utóidényi menetrend szerint közlekednek a hajók és a kompok a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Érdi Mária a Japánban megrendezett világkupán is remekelt
Érdi Mária tovább remekelt Japánban. Korábban a 2020-as tokiói olimpia helyszínén lebonyolított ötkarikás tesztversenyen bronzéremmel zárt, majd elindult a vk-sorozat enosimai állomásán. A magyar vitorlásversenyző a rangos mezőnyben végül a 4. helyen végzett a női laser radial hajóosztályban, megelőzve többek között a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeestert.
Hat embert ki kellett menteni a Balatonból
Gumicsónakokkal, SUP-deszkával és katamaránnal is bajba kerültek szombaton a tavon.
Felborult egy vitorlás a Balatonon, hárman a vízbe estek
A balatonfüredi vízirendőröket tegnap kora este riasztották, mert a balatonalmádi előtti vízterületen, a parttól mintegy 600 méterre felborult egy vitorlás és hárman a vízbe estek. Kimentettek mindenkit a vízből, majd mindannyiukat épségben a kikötőbe szállították. II. fokú viharjelzés volt érvényben a baleset idején.
Piknikezzen egy jót a balatonboglári Gömbkilátó tövében!
None
Mi jut eszébe a Balatonról?
Idén is rengeteg balatoni program közül lehet választani, az emberek egyre többet ki is próbálnak, mégis a strandolás maradt a leggyakoribb program ? derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából. A 2019 nyarán, a magyar internetezők körében készült felmérés szerint az emberek háromnegyedének ez az első, ami a Balatonról eszébe jut
Komoly fejlesztések kezdődnek a balatoni hajózásban az állam szerepvállalásával
Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt., a Bahart tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
Négy új komp jön a Balatonra
Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét.
Tömegkarambol az M7-esen Balaton felé
Hat autó, a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa volt a részese annak a karambolnak, ami az M7-es autópályán történt hétfőn, a késő délelőtti órákban. Székesfehérvár térségében történt.
Rekordot döntött a Strand Fesztivál
Az ötnapos fesztivál három napja is telt házas lett.
Másfél-kétórás késések vannak a dél-balatoni vasútvonalon
Balatonlellénél történt halálos gázolás. A busztársaságok nem tudnak pótlóbuszokat küldeni.
Megöltek egy férfit Balatonfűzfőn
Megöltek egy férfit csütörtökön Balatonfűzfőn, a gyanúsítottat elfogták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Megöltek egy férfit Balatonfűzfőn
Megöltek egy férfit csütörtökön Balatonfűzfőn, a gyanúsítottat elfogták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Érdi Mária érmet szerzett az előolimpián
Kiegyensúlyozott versenyzéssel a harmadik helyen végzett Érdi Mária az Enosimában megrendezett olimpiai tesztversenyen.
A tájfunt és az egész világot legyőzte a tokiói olimpia magyar esélyese
Az utolsó, vagyis az éremfutamnak nevezett verseny előtt biztossá vált, hogy a 2018-ban egyéni világbajnoki aranyérmet nyerő Berecz Zsombor nyeri a tokiói előolimpiát Enoshimában. A magyar sportolónak embertelen körülményekkel kellett megküzdenie Japánban. Egy év múlva hasonló megpróbáltatások várnak rá, de az már most kijelenthető, hogy finn dingiben aranyesélyes versenyzőként száll vízre.
Rohammentővel szállították kórházba Delhusa Gjont
A zenész ünnepelni indult, ám egy jacht fedélzetéről a kikötő betonjára zuhant. Azonnal elájult, rohammentő ment érte. Delhusa Gjont a veszprémi kórház sürgősségi osztályára szállították.
Berecz Zsombor továbbra is az élen áll az olimpiai tesztversenyen
A hunsail.hu beszámolója szerint, kitűnő futamokat mentek a magyar vitorlázók Enoshimában, Berecz Zsombor szinte megkettőzte előnyét, Érdi Mária tartja a 3. helyet, Vadnai Benjámin pedig hat pozíciót lépett előre és már a 13.
Berecz Zsombor élre állt az olimpiai tesztversenyen
Berecz Zsombor áll az élen az enoshimai előolimpia finndingi versenyében, miután a harmadik napon is sikerült futamot nyernie.
Egy forró nyári napon 300 ezer ember fürdik a Balatonban
Két éve 24, tavaly 8, idén eddig 7 ember halt meg a tóban. Elindult a Mentőöv program, új táblákat helyeztek ki több strandra.
Reklám