Vitorlázás

Nagy Feró elárulta a balatoni boldogság édes titkát
A rekettyésben, amikor nem volt pénzük, akkor is csokit vacsoráztak a lángoshoz, és mint kiderült, a palacsinta sem az igazi sok-sok édes összetevő nélkül.
Balaton-átevezés 2020

2020. augusztus 16-án ismét Balaton-átevezés, ahol bármilyen kézzel hajtható vízisport eszközzel teljesíthető a Fonyód-Badacsony-Fonyód táv.

Gombóc Artúr szobor Tihany

A tihanyi apátsági templomhoz vezető Pisky sétányon található Kolodko Mihály miniszobra, Gombóc Artúr miniatűr bronzba öntött mása.

Madár kicselezi a balatoni halakat is
A spanyolországi Ebro folyón már 71 kilós harcsát is fogott Madár. Egy norvégiai vagy egy maldív-szigeteki horgászatra nem mondana nemet, de ha csak teheti, inkább a hazai vizeken, például a Balatonon pecázik az egykori bokszvilágbajnok.
Reklám
Különleges elbánás két Amerika Kupa-csapatnak

Új-Zéland megnyitja a koronavírus-járvány miatt lezárt határait két vitorláscsapat, az American Magic és az Ineos Team UK előtt. Az Amerika-kupa sikeres lebonyolítása érdekében az amerikai és a brit csapat kivételes eljárásban részesül – jelentette be Phil Twyford gazdasági miniszter. A 36. Amerika Kupa címvédője és házigazdája az Emirates Team New Zealand lesz. A négy kihívó

Mesterséges ívóhelyek létesültek Tihanyban és Szántódon

A Tihanyi-félsziget közelében illetve Szántód térségében mesterséges ívóhelyek kerültek telepítésre. A Tihanyi-félsziget környezetében lévő veszélyes helyek (Mesterséges halívóhelyek) kitűzése merev vörös háromszög alakú zászlóval ellátott sárga bójákkal a hajózás biztonságának fenntarthatósága érdekében történt – írja a porthole.hu. A mesterséges ívóhelyek vízépítési terméskőből létesültek, a műtárgyak mederfenék feletti része egyenetlen magasságú, felettük a vízmélység korlátozott, a […]

A Bagossy Brothers Company nyitja az idei STRAND Fesztivált

A közönség minden évben fokozott érdeklődéssel várja, hogy milyen programmal indul Zamárdiban a STRAND Fesztivál. 2020 augusztus 18-án egy igazán különleges koncerttel a Bagossy Brothers Company, a nagyszínpadon nyitja meg a későn induló fesztiválszezont. “Azt hiszem, az egész zenekar nevében mondhatom, hogy eddig minden STRAND Fesztivál látogatásunk különösen emlékezetesre sikeredett, és most sem tervezzük ezt […]

67 balatoni fürdőhely újul meg az idén
2017 óta tart a strandok fejlesztése az MTÜ támogatásával, idén 90 strandon, köztük 67 balatoni fürdőhelyen 3 milliárd forintot meghaladó értékben fejlesztenek.
Megalakult a Balaton 25 - ös osztály
Megalakult a Balaton 25 - ös osztály
Laposa • Pezsgő • Premier • Hétvége
None
MEGALAKULT A BALATON25 OSZTÁLY!
A 2019 őszén a B25 típusú hajóknak szervezett III. VEGA YACHTSPORT Vitorlás Kupán felmerült az igény a B25 osztály megalapítására. A Magyar Vitorlás Szövetség örömmel fogadta és támogatta a kezdeményezést.
Egy félbeszakadt Keszthely-Kenese rekorddöntési kísérlet
Saját 3 óra 18 perces Keszthely-Kenese egytestű rekordjának megdöntésére tett kísérletet a napokban a Flaar 26 RR típusú, Nelson Flottalízing nevű hajójával Varga Lajos és csapata. Bár a kísérlet Balatonfürednél félbeszakadt, sok értékes tapasztalattal gazdagodtak és úgy látják, akár még ebben a szezonban ismét nekivághatnak a rekorddöntésnek. Lássuk a részleteket.
Kolodko szobrot kapott a pocakos csokievő Gombóc Artúr Tihanyban

Kolodko Mihály a közelmúltban elhunyt Csukás István Pom-Pom meséi sorozatának duci madarát, Gombóc Artúrt öntötte bronzba.

Reklám
Indul a szezon a megújult balatoni strandon

A Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési programjának kertében megújult, egységes arculattal és családbarát helyiségekkel gazdagodott a Zánkai Községi Strand. Az első ütemben a strandi gyermekanimációs és foglalkoztató közösségi tér készült el, összesen 30 millió forintért. A most átadott, 40 millió forintos állami támogatást és több mint 8 milliós önrészt tartalmazó beruházás keretében a strand egységes arculatú

Idén nyáron minden nap 51 InterCity jár a Balatonhoz
A vasúti fejlesztések még nem értek véget: a terv az, hogy idővel teljesen körbejárható legyen a Balaton vonattal.
Fedezd fel Hévíz kevésbé ismert szépségeit

Hévízen júniusban elindult az élet, megérkeztek az első fürdővendégek, kinyitottak az üzletek és a szállodák, de nagyobb rendezvényekre még várni kell.

Szent Efrém Férfikar koncertje 2020 Balatonfüred

2020. június 21-én 15 órától ad ingyenes koncertet a Szent Efrém Férfikar Balatonfüreden, a Vaszary Galéria kertjében.

Az OD osztályok is megkezdték a szezont
A hétvégi Kereked OD Kupa eredményei
Hat bemutatóval készül a Kabóca Bábszínház a jövő évadra
A kisgyermekektől a felnőtt korosztályig mindenkihez szólnak majd az előadások - hangsúlyozta keddi veszprémi sajtótájékoztatóján a bábszínház igazgatója.
Most foglalj nyári szállást a Balatonnál - sokkal olcsóbb!
A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint napi 2000–2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra. Mi pedig megnéztük az árakat.
Postakocsijárat indul a fenékpusztai Kiskastélyba
Korhű szabadidőközpontként születik újjá a Festeticsek fénykorát megidéző fenékpusztai majorság, ahol a kiállítások mellett piknikhely és fényképész stúdió is várja a látogatókat!
Szombattól 51 InterCity-kocsi közlekedik minden nap a Balatonhoz

A MÁV a korábbi évekhez képest több térségből biztosít közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz, újra közlekednek a büfékocsik is.

Reklám
Lázár deák Emlékversennyel indult a pécsi-tavi vitorlás szezon!
Lázár deák Emlékversennyel indult a pécsi-tavi vitorlás szezon!
Kvíz - Te mennyire ismered a Balatont? - Szakrális helyek
Teszteld az ismereteidet a Balatonról a likeBalaton.hu-val! Minden héten egy izgalmas kvízzel jövünk, szóval vedd elő a játékos éned, a tó iránt érzett minden rajongásod és az összes tudásod! Sok sikert kívánunk!
Európai uniós támogatással újul meg a szántódpusztai majorság

A Balaton déli partján fekvő szántódpusztai majorság másfél milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el. A terület üzemeltetője, a Helikon Kastélymúzeum egy látogatóközpont létrehozását tűzte ki a projekt céljául. A szántódpusztai idegenforgalmi és kulturális központ a felújítás idejére bezárt. A 18-19. századi, eredeti állapotban megőrzött, mintegy 30 épületből álló majorsági műemlékegyüttes 1986-ban […]

Jövőre bárki kipróbálhat egy római kori hajót

Különleges építkezés indult el Gorsiumban: egy eredeti méretű, római korabeli hajó készül az egykori kikötő közelében felállított sátor alatt. A kezdeményezés végén a látogatók egy 9 méter hosszú folyami őrnaszádot vehetnek birtokba, amelyhez hasonlók közlekedtek egykor a Sárvízen. A Szabad-Tér Egyesület önkéntesei kezdték el annak a római korabeli hajónak az építését, amely a Szent István

Kerthelyiséggel bővült Kenese legjobb cukrászdája

Balatonkenese eddig is közkedvelt családi vendéglátóhelye, a G&D Cukrászda történetében az idei nyitás azért is különleges, mert az üzlet immáron egy tündéri kis kerttel várja a vendégeket. A vállalkozás a friss tejből készült házi fagylalt mellett pékáruiról is híres. A G&D elnevezés egy testvérpár nevét rejti: Szó Gellért és Szó Dániel, egyikük pék, másikuk cukrász, […]

Heti programajánlónk 25. hét

Ezen a héten vár ránk az év leghosszabb napja és egyben legrövidebb éjszakája a Szent Iván éj, melyet tűzgyújtással ünnepelhetünk a Balatonnál. A Balaton.hu ajánlja:Szent Iván-éji tűzgyújtás – Vonyarcvashegy, Arany János u. 7. Június 15.(hétfő)Szedd magad! – Levendula szüret Tihany mellett (június 15-28-ig) Június 20.(Szombat)Levendula Szedd magad – Lesenceistvánd (június 20-21-ig)XX. Nemzeti Strandkézilabda Bajnokság – […]

A halak és a Balaton szerelmese
A rapsicok, Mária Terézia, valamint a növekvő horgászlétszám is szóba kerül, miközben Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondja az angolnák és a busák történetét.
Idén is Ripka László emlékverseny, Tihanyban
Már hagyománynak örvend a Lászlónap előtti hétvégén, Tihanyban megrendezett kétnapos pályaverseny.
A legkülönlegesebb nullacsillagos szállás

Egyetlen szabad ég alatt álló franciaágy, mesés kilátással a svájci Alpokra és a Safien-völgyre – ez a világ egyik legkülönlegesebb, falak és tető nélküli, millió csillagra rálátó, mégis „nullacsillagos” luxusszállója. Két svájci művész, Frank és Patrik Riklin találták ki a nullacsillagos hotel projektet. A Zero Real Estate Hotel nem más, mint a svájci Safien-völgyben kihelyezett

Benépesült a Balaton az első igazi meleg hétvégén
Szombaton 30, vasárnap 29 fokos hőmérséklet, valamint 24 fokos víz várta a fürdőzőket Siófokon. Az iskolai szünidő első hétvégéjén sokan leruccantak a Balatonra, ahol két napra felpezsdült a strandok élete.
Itt a Balaton dala! Az Irie Maffia és Fluor szerzeménye
Az elmúlt nyarak hangulatát idézi meg és az előttünk álló vakációt vetíti elénk a 15 éves Irie Maffia legújabb dala, a klipben pedig a balatoni fesztiválok boldog pillanatai elevenednek meg. Június 8-án debütált a “Pont olyan, mint rég”, a Balaton dala, amelyben vendégként szerepel Fluor Tomi.
Dupláztak a balatoni vízirendőrök
Két üzemképtelenné vált kisgéphajót is a rendőrök segítettek ki a szorult helyzetből.
Embereket kellett kimenteni a Balatonról
Két hajóhoz is hívták a vízirendőröket tegnap, mert műszaki hiba miatt egyik sem tudta folytatni az útját.
Grillezz úgy, hogy tökéletes legyen az étel
Van néhány alapszabály, amit muszáj ilyenkor is betartani, különben csúnya betegség lehet a vége. Ne kapkodjunk a grillezéssel, türelem itt is a titok.
A harcsa és a krumpli találkozása Máté Szabi módra

Most hogy már minden strand kinyitott és végre az idő is kedvez a csobbanásnak, itt volt az ideje, hogy a strandételekkel is foglalkozzunk egy kicsit, ami az igazi balatoni retrotól és gasztrotól is elválaszthatatlan. Szabi most egy klasszikust vett elő, ami a beach food-ot illeti, hiszen a fish & chips, vagy annak valamilyen magyarosított formája […]

Idén nyáron minden nap 51 InterCity jár a Balatonhoz
Egyre kényelmesebben és gyorsabban érhető el vonattal a Balaton, ugyanis az elmúlt években számos vasúti fejlesztést és korszerűsítést hajtottak végre mind a déli, mind pedig az északi partvonalon - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ennek köszönhetően Budapest és Keszthely között több mint egy órával, Budapest és Siófok között pedig közel fél órával csökkent a gyorsvonatok menetideje, ráadásul a nyári menetrendet is sűrítették a Balaton felé. A vasúti fejlesztések még nem értek véget: a terv az, hogy idővel teljesen körbejárható legyen a Balaton vonattal.
Gombamód szaporodnak az óriáskerekek a Balatonnál
Újdonságként indult Balatonlellén egy 30 méteres óriáskerék, mely szelfipont is egyben. De nem Lelle az egyetlen, ahol keréken libeghetünk a táj fölébe.
Felújítási támogatásra pályázhatnak a vidéki magán szálláshelyek

Szobánként egymillió forintos fejlesztési összegre pályázhatnak a legfeljebb nyolc szobás vidéki magán szálláshelyek az e célra rendelkezésre álló  60 milliárd forintos keretösszegből – emelte ki a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken Veszprémben sajtótájékoztatón. Horváth Péter elmondta: a felhívásra eddig 12 165 pályázat érkezett be, több mint 37 milliárd forintnyi összegre, ami 37 796 […]

Így kezdődött: egyedül áthajózni az Atlanti-óceánt

Blondie Haslert 1956-ban kezdték foglalkoztatni a nyílt tengeri vitorlázás kihívásai, és hamarosan megfogant az agyában az transzatlanti verseny gondolata. Méghozzá az uralkodó szelekkel és áramlásokkal szemben. A nehezítést azért tette bele, hogy kikényszerítse a fejlődést a tengerészeti tudás, a felszerelések és a hajózási megoldások terén. Az ötletére elég sokan ráharaptak, szponzort azonban nem talált: a

A Csobánc forró csókja
A Balaton-felvidéken magasodó Csobánc várának története éppoly izgalmas, mint a hegy megmászása. Messziről csalogatja a túrázókat a lapos tetejű hegy és várrom, gyere velünk, eláruljuk neked, mitől volt tüzes a csobánci asszonyok csókja!
Vízre került az első AC9F Youth America's Cup hajó
Vízre került az első AC9F Youth America's Cup hajó
Még figyelmesebben Tihanynál - Tartani kell a hajózási útvonalat
Még figyelmesebben Tihanynál - Tartani kell a hajózási útvonalat
Kereked OD Kupa eredmények négy futam után
Kereked OD Kupa eredmények négy futam után
Visszafoglaltak egy hajót a kalózoktól

A Hailufeng 11 kínai halászhajó Elefántcsontpart térségében halászott, amikor kalózok elfoglalták a hajót, az embereket pedig túszul ejtették. A fedélzeten nyolc kínai, hét ghánai és három elefántcsontparti állampolgár teljesített szolgálatot. A térségben aktív a kalóztevékenység, rendszeresek a kisebb lopások és a teljes hajók elrablása is. A támadás után két nappal a Nigériai Haditengerészet Különleges Hajószolgálata

Reklám