Vitorlázás

Tanácsok a vízimentők szakorvosától a koronavírussal kapcsolatban
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának közössége is kellő mértékkel figyeli a kialakult hazai veszélyhelyzetet. A segítő szándék jegyében az alábbi ajánlásokkal szeretnék segíteni a többi közösséget, polgártársainkat. Szervezetük orvos-szakmai igazgatója Dr. Debreceni Katalin szakorvos (sürgősségi orvostan, katasztrófa és honvédorvostan, foglalkozásegészségügyi szakorvos) személyes ajánlásait olvashatják. Mit tehetünk a koronavírus terjedésének megelőzéséért? A koronavírus főként cseppfertőzéssel, kisebb mértékben […]
Tranzitútvonal a déli parton
Az új koronavírus miatti veszélyhelyzetben aktuálisan üzemelő határátkelőhelyek listája a police.hu-n. De mennyiben érinti ez a Balatont? Mutatjuk.
Leállt a Mahart PassNave összes hajójárata a koronavírus miatt

2020. március 16-tól a Mahart Passnave Kft. határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét.

Átadták az Év Balatoni Háza 2019 díjakat

Az Év Balatoni Háza díjra 2013. január 1. után használatba vett lakóházzal, középülettel és gazdasági/üdülő épülettel lehetett pályázni.

Reklám
Mától csak a hátsó ajtókon lehet felszállni a veszprémi buszokra
A veszprémi helyi közlekedési társaság is megtette az óvintézkedéseket a koronavírus miatt. Hétfőtől a járatokon az első ajtókon nem lehet felszállni, a többi ajtót használhatják az utasok felszállásra.A gépjárművezetőknél a veszélyhelyzet alatt nem lehet jegyet vásárolni. A gépjárművezetők biztonsága érdekében a buszok első részei kordonnal lesznek elzárva.
Koncert- és színházélmény - a live stream a kultúra új eszköze
Ugye, tudjátok, hogy nem kell lemondanunk a kultúráról? Otthon, a nappaliban ülve ÉLŐBEN is nézhetünk színházi előadást és koncertet is. Mutatjuk a LIVE STREAM által kihasználható kulturális programlehetőségeket.
Bezár a Zalakarosi Fürdő
Március 16-tól bizonytalan ideig zárva tart a Zalakarosi Fürdő.
Versenybírói továbbképzés a naprakész tudásért
Versenybírói továbbképzés a naprakész tudásért
Több nagy versenyt is töröltek a koronavírus miatt
Több nagy versenyt is töröltek a koronavírus miatt
Lepke 15/25/40 teljesítménytúra
Program neve:  Lepke 15/25/40 teljesítménytúra a Keszthelyi-hegységbenA program helyszíne: Vonyarcvashegy, Kossuth Lajos u. 48. A program időtartama:  Március 21. 07:00-18:00Részvétel / Belépés: fizetős LEÍRÁS: 32. LEPKE teljesítménytúra 15, 25 és 40 km-es távokon a Keszthelyi-hegységben. Először a volt keszthelyi 308.sz. Ipari Szakmunkásképző (ma Asbóth Szakközépiskola) Sportkörének rendezésében 1989-ben került lebonyolításra a Vasas „Nagy 8-as” Teljesítménytúra, […]
Víz Világnapja a Kis-Balatonon
Program neve:  Víz Világnapja a Kis-BalatononA program helyszíne: Keszthely, Fenékpuszta, Kis-Balaton Kutatóház A program időtartama:  Március 21. 10:00Részvétel / Belépés: ingyenes LEÍRÁS: A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel várja az érdeklődőket a Kis-Balatonra. A részvevők a vizek parányi lakóival ismerkednek a program keretében. Szakember segítségével sűrű szövésű hálókkal erednek a vízben és az iszapban élő […]
Húsvéti Dekor
Program neve:  Húsvéti DekorA program helyszíne: Balatonfüred, Kossuth u. 9. A program időtartama:  Március 21. 10:00-13:00Részvétel / Belépés: ingyenes LEÍRÁS: A foglalkozáson három különböző tárgy közül választhatsz , amit szeretnél elkészíteni.1.Flexibilis filigrán díszekkel dekorál, épített tojástartó, repesztett , transzferált tojással.2. Üvegfedeles sütitároló húsvéti hangulatban.3. Very Chalky koptatással készült kulcstartó panel. Minden kedves érdeklődőt várnak szeretettel […]
Medvehagyma hétvége
Program neve:  Medvehagyma hétvége 2020A program helyszíne: Eplény, Malomvölgyi út 1. A program időtartama:  Március 21.-22. 10:00-17:00Részvétel / Belépés: ingyenes LEÍRÁS: Szereted a medvehagymát? Szeretnéd összekapcsolni a kellemest a hasznossal? Gyertek el libegőzni a medvehagyma hétvégéken Eplénybe, a Kaland Hegyre, és szedj medvehagymát a hegytetőn! Látogass el az Ámos-hegyi kilátóba, nézd meg a csodálatos panorámát […]
Reklám
Lehet itt még Balatoni Nyár!

A jelenlegi adatok alapján a turizmus megtorpanása elsősorban Budapestet érinti, a külföldi turisták száma az elmúlt hetekben ott csökkent legjelentősebben, a múlt év hasonló időszakához képest 15-20 százalékkal. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a vendégforgalom visszaesésének csúcspontja húsvétra tehető, de ha a járvány okozta megbetegedések kordában tarthatók – tehát a fertőzés nem eszkalálódik -, akár

Bezár Zalakaros Gyógy és Élményfürdője

A Zalakarosi Fürdő 2020.03.16-tól bizonytalan ideig zárva tart.

Dörgicsei az év balatoni lakóháza
Ismét összefogott a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség, hogy felhívják az üdülőrégió állandó lakóinak és a magyar tengerhez látogatóknak a figyelmét a minőségi építészet térségi értékeire. Év elején kiírt pályázatukban az év balatoni lakóházára, középületére, üdülőjére (gazdasági épületére) lehetett voksolni.
Ez nem necces! Kis-Balaton környéki gyöngyös neccet készít a fiatal fiú
Régi hagyományt visz tovább a zalakomári Téczely Krisztián: a fiatalember azon kevesek közé tartozik, akik még készítik a Kiskomáromra és a térségre jellemző népviseletet, a gyöngyös neccet. Ismerd meg az ősi mesterség titkait!
Mit tehetünk a koronavírus terjedésének megelőzéséért?
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának közössége is kellő mértékkel figyeli a kialakult hazai veszélyhelyzetet. A segítő szándék jegyében az alábbi ajánlásokkal szeretnék segíteni a többi közösséget, polgártársainkat. A szervezet orvos-szakmai igazgatójának, Dr. Debreceni Katalin szakorvosnak (sürgősségi orvostan, katasztrófa és honvédorvostan, foglalkozásegészségügyi szakorvos) személyes ajánlásait olvashatják.
Barlangászás helyett kiránduljunk
Bezár a Tapolcai-tavasbarlang és a balatonedericsi Csodabogyós-barlang, de mi mutatunk kirándulási tippeket a környéken.
Hétfőtől pótlóbuszok járnak Balatonszentgyörgy és Keszthely között
A Balatonszentgyörgy–Ukk vonalon március 16-tól 19-ig, egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Balatonszentgyörgy és Keszthely között végzett pályakarbantartás miatt.
Nem állt le a Sziget, a Volt, a Balaton Sound szervezése
A Sziget Zrt. változatlanul szervezi a júniusi Volt Fesztivált, a Balaton Soundot és a Szigetet is – írja a Népszava, hozzátéve, hogy legalábbis magánlevelekben erről tájékoztattak több érdeklődőt is. A lap információi szerint a legnagyobb hazai fesztiválszervező cégnél abban bíznak, hogy nyárra lecseng a pánik, és így megtarthatják majd a rendezvényeiket. A cikk szerint azonban a társaságnál a […]
Megvannak az Év balatoni házai

Kihirdették az „Év Balatoni Háza 2019.” építészeti díjpályázat győzteseit. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségre a badacsonytomaji Hableány Laposa Borászatban került sor 2020. március 13-án, pénteken. Három kategóriában – lakóház, középület és üdülő/gazdasági épület – választották ki a legjobbakat, ezeken felül három különdíjat osztottak ki. A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve tavaly másodjára hirdette meg az

Reklám
Hölgyek a siófoki hyperjet ellen

A Balatonon ne közlekedjenek nagy sebességre képes vízi járművek! – folytatja a „vízi szörnyek” elleni tiltakozást a Nők a Balatonért Egyesület, mert úgy látják, 2019-ben romlott a helyzet. A szezonban megjelent ugyanis Siófokon a hyperjet: huszonnégyen férnek el benne, dízelmotor hajtja, 90 kilométeres sebességgel száguld, és elképesztő hangja van. “Extrém sport, 30 perces tömény adrenalin”

Tóth Balázs: „Égetően szükség lenne új vitorláskikötőkre a Balatonon”
Kényes a téma, mert manapság divat lett a kikötőépítések ellen tiltakozni. Tóth Balázs, a Balatoni Kör elnökségi tagja, a négy évszakos Balaton legnagyobb szószólója mégis vállalja a véleményét, ugyanis szerinte most már csak „kihalásos” alapon lehet kikötőhelyhez jutni a tónál, ami a turizmusnak, a vitorlázásnak és a piacnak is rosszat tesz.
Óriás J-yachtok ütközése Antiguán

Két 43 méteres J-Class vitorlás a Topaz és a Svea ütközött a Superyacht Challenge Antigua verseny első futamának rajtja előtt

Hévíz most is tökéletes helyszín a pihenésre
Hévízen minden adott a tökéletes tavaszi felfrissüléshez! Simogató gyógyvíz, tavaszi virágok, finom zalai ételek, vendégbarát szálláshelyek várnak rád.
Elmaradó rendezvények a Balatonnál - hova menjünk helyettük?
A járvány miatti rendelkezések miatt több nagy tavaszi fesztivál kénytelen lemondani, vagy halasztani programjait. Lássuk, mi a helyzet a Balatonnál. Mindezektől függetlenül a Balatonnál továbbra is lehetőség van a hétvégi kikapcsolódásra. Ezt is mutatjuk!
Nemzeti Libegőzés Eplényben!
None
Túl sok a hínár és az alga a Balatonban

Az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének összefoglalója arról, hogyan vág neki a magyar tenger a 2020-as szezonnak.

Gondtalan pihenés a zalakarosi fürdőben
A megszokott rend szerint üzemel tovább a Zalakarosi Fürdő, várják a pihenni vágyó családokat, a hétvégi szaunafesztivált is megtartják!
A koronavírus miatt hajózási korlátozás lépett életbe a Duna magyarországi szakaszán

Közegészségügyi veszély miatt 2020.03.14. 24:00 órától visszavonásig minden kabinos személyszállító hajóról tilos kiszállni, azzal kikötni és horgonyozni.

A koronavírus miatt lefújták a Giro d'Italia magyar szakaszait
A koronavírus-járvány miatt biztossá vált, hogy nem rendezik meg Magyarországon a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny idei első három szakaszát - jelentette be Révész Máriusz, a kerékpározás és aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos a közösségi oldalán.
Nézzen otthonról színházi előadásokat!

Eszenyi Enikő és a Vígszínház nézőtere

Időjárás a Balatonon – Március 13-15.
Szombaton gyakran erősen felhős lesz az ég, délnyugaton lehetnek borult tájak is. Esetleg előfordulhat zápor. Reggel 1, délután 11 fok körül alakul a hőmérséklet. Eleinte az ÉNy-i, majd az ÉK-i szél élénkül meg. Gyenge hidegfronti hatás terheli a szervezetünket. Vasárnap, március 15-én, nemzeti ünnepünk napján ÉK felől kiderül az ég, sok napsütés ígérkezik. Csapadék nem lesz. Napközben gyengül […]
Továbbra is várja a nézőket a füredi Balaton Mozi
A balatonfüredi Balaton Mozi meghirdetett vetítéseiben nincs változás, de az egy előadásra eladható jegyek számát mostantól 80 főben korlátozza az üzemeltető.
Hétfőtől az iskolák is bezárnak mindenhol
Az új oktatási rendet a közösségi médiában jelentette be Orbán Viktor kormányfő péntek este. Az oktatásért felelős akciócsoport javaslatait elfogadva március 16-tól kezdve tantermen kívüli digitális munkarendben folytatódik az oktatás: a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket, a tanárok pedig a saját és az iskola digitális eszközeiket használva folytatják a tanítást.
Hatan kerültek Siófokon házi karanténba
Két hét házi karantént rendelt el a Siófoki Járási Hivatal hat siófoki lakos számára. Közülük négyen Olaszországból jöttek haza, ahol már két hetet karanténban töltöttek. A másik két fő az ő családtagjuk. Egyikükről sem bizonyosodott be, hogy fertőzöttek lennének.
Süllőfészkeket telepítettek a Balatonba, idén kísérleti fészkek is a vízbe kerültek
Hét helyszínen raktak le különböző típusú süllőfészkeket a vízen a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai. A szaporodást elősegítő mesterséges fészeksorok végeit nagy sárga bójákkal jelölték, ezekre a területekre behajózni, vagy ott horgászni tilos!
Menthető-e a hazai turisztikai szezon?

A hazai turisztikai szakmát érintő és befolyásoló tényekről, valamint a kormány ezzel kapcsolatos terveiről számolt be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán. Elemzése kezdéseként az MTÜ vezérigazgatója néhány szóval felvázolta a közelmúltat. Ebben szó volt szárnyaló GDP-adatokról, folyamatosan felfelé ívelő növekedésről, impozáns számokról, rövid időszakban ( 2016 elején, valamint az úszó vb idején) budapesti visszaesésről,

Hívatlan vendégek a Balaton környéki településeken
Rengeteg lakossági panasz érkezik a Balaton környékéről a tájegységi fővadászhoz és a vadásztársaságokhoz feltúrt kertekről és kiborogatott kukákról. A panaszok a belterületeken észlelt vadállatokról, leginkább vaddisznóról szólnak. Sokan kettős mércével mérnek: szeretnék, ha a vadállatok a településeken kívül maradnának, ugyanakkor gondoskodnak róla, hogy felelőtlen magatartásukkal becsalogassuk őket.
Tél tábornokúr menekül
A február mindenképpen téli hónap, annak dacára, hogy idén meglehetősen enyhének mutatkozott. Méltóképpen elbúcsúztattuk a BOAT SHOW kiállítással. Az „előrelátóak” be is szerezhették – jelentős kedvezményekkel – a vízrebocsátáshoz szükséges kellékeket (úgymint algagátló). Sőt a kurrens információkat és eligazításokat is megkaphatták Rick Csaba barátomtól, „jószágaink” ápolása, karbantartása (dadálása) témakörében. Én magam is e-módon cselekedtem.
Versenybírói továbbképzés a naprakész tudásért
Balatonfüreden találkoztak a Magyar Vitorlás Szövetség versenybírói, március 7-én, hogy aktuális ismeretekkel felvértezve vághassanak neki a 2020. évi vitorlásszezonnak.
Bakancslistás helyek a Balaton körül – A velétei palotarom
A Szentbékállától északra fekvő Veléte-hegy ágas-bogas otthona egy pár kőfal maradványának, melyek misztikus látványa önkéntelenül is kérdések sorát ébreszti az emberben. Ezeknek a kérdéseknek eredtünk a nyomába. A község temetőjét körülölelő erdősávban bújik meg a velétei palotarom, egyébként a kék túra útvonalán. Történetét évszázadok homálya lengi át. A gótikus lakótornyot több száz évnyi erózió rágta […]
Ezernyi programmal készül Gyenesdiás a nyárra
A Nyugat-Balaton aktív és családbarát üdülőfalujában mindig történik valami. Így lesz ez a következő időszakban is, hiszen számtalan fejlesztés zajlik, melyek közül csokorba gyűjtöttük az újdonságokat. Strandolhatsz, kirándulhatsz, mozizhatsz is a nyáron, és persze számos fesztivál szórakoztatja az ideérkezőket!
HIVATALOS: nem rendezi meg Magyarország a Giro d’ Italia első három szakaszát

A magyar szervezők a koronavírus-járvány miatt mondtak le a Nagy Rajtról és három szakaszról. Egy későbbi időpontban még lehet verseny.

„Odalent” minden rendben

Az utóbbi időszakban a koronavírus miatt kialakult helyzetre hivatkozva megszámlálhatatlan rendezvényt – így hajókiállításokat is – töröltek vagy halasztottak el. Nem így a déli féltekén. Zöld jelzést kapott a Hutchwilco NZ Boat Show (május 14-17.) és a SCIBS (május 21-24.). Új-Zéland Természetesen a szervezők mindenkit biztosítottak arról, hogy nem veszik félvállról a biztonsági és egészségügyi

Reklám