Vitorlázás

A Raffica lesz Európa királya? Mi várható a Kékszalagon?
Még néhány óra, és csütörökön elrajtol a Kékszalag népes mezőnye, melyben ott lesz a Raffica nevű hajó  tizennégy fős legénységgel. Király Zsolt csapatának célja, hogy idén mind a négy rangos európai tókerülő versenyen a dobogó legmagasabb fokára álljanak.
Vízi fejlesztések a Tiszán
Elindult a felső-tiszai vízi turisztikai fejlesztés: 500 millió forint vissza nem térítendő támogatásból négy településen többek között vízi turisztikai megállóhelyek jönnek létre. A projekt célja a korábbi fejlesztésekhez kapcsolódva a Felső-Tisza vízi turizmusának fejlesztése. A korábbi évtizedekben hagyománnyá vált tiszai vízi túrázás feltételei javulnak a Tisza-vidék vízi turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésével. Szabolcsveresmarton a hazai
Németh Domonkos az élen a korosztályos Finn VB-n

Az olimpiai hajóosztály utánpótlás világbajnokságán három futam után a legjobb U19-es versenyző a 17 éves magyar finnes

Ötnapos sörünnepre készül Keszthely
Kisüzemi sörfőzdék, különleges sörspecialitások, sörös és kulturális programok, street food ételek várják a malátarajongókat a keszthelyi Móló melletti sétányon.
Reklám
Ezek a kutyák imádják a Balcsit!
Vannak kutyafajták, amelyek kiválóan mozognak a vízben, ezek közül most hármat mutatunk nektek. Ők biztosan imádni fogják a Balatont!
A szerda ilyen időjárást hoz a Balatonra

Megélénkülhet az eleinte mérsékelt szél. 

Milyen idő várható a Kékszalagon?

Egyelőre hektikus szélviszonyokra lehet számítani. 

Menetrend szerint közlekednek a balatoni vonatok
A MÁVINFORM legalábbis állítja, sikerült megjavítani a meghibásodott biztosítóberendezést.
Időrekorder vs. címvédő - látványos videó

átványos animációs csap össze a Kékszalag időrekordját 7 óra 13 perces idővel tartó Opel Fifty-Fifty és a 2018-as bajnok, a Safram. 

A Sió csatornában küzdött az életéért egy férfi
Biciklizés közben a Sió-csatornában esett egy férfi vasárnap késő este Siófokon. Kicsin múlt, de egy szabadnapos rendőr meg tudta menteni az életét.
Az Opel Fifty-Fifty nyerte a Horváth Boldizsár Emlékversenyt
48 hajó nevezett az idei Horváth Boldizsár Emlékversenyre, amelyből végül 36 hajó bátorkodott elrajtolni a Balatonfüred előtti vízterületen. A megcsappant mezőny nem csalódott – remek időjárási viszonyok mellett, mindenki szintidőn belül teljesítette a Balatonfüred – Paloznak – Tihany – Hajógyári-öböl – Balatonfüred útvonalat.
Tovább dübörög a Keszthely Street Festival
Harmadik hetét kezdi kiváló fellépőket felsorakoztatva a Keszthely Street Festival.
A szerda a fiataloké - jön a Kékpántlika

A Kékszalag csütörtöki rajtja előtt, szerdán várhatóan 10 órakor indul Füredről a fiatalok versenye, a Kékpántlika.

Reklám
Akár 200 percet is késhetnek a balatoni vonatok!
Kattints a részletekért!
De mi a helyzet a női kormányosokkal?

A csütörtökön rajtoló 51. Kékszalag Nagydíjon számos díjat oszt ki a Magyar Vitorlás Szövetség. Elismerést kap például a legjobb női kormányos, a kétszeres Kékszalag-győztes Gordon Evelyn emlékére.  A klasszikus balatoni hajók közül az egyik legismertebb, a Tramontana, amely a negyvenes évek elején Gordon Evelyn kormányzásával kétszer is megnyerte a Kékszalagot.  Gordon Evelyn sokat versenyzett a Tramontanán, amely […]

Balatonlellére beszökött az ősz... sőt, a tél is
Balatonlellén már elkészült a téli programfüzet. Nincs semmi tévedés. Azt szeretnék, ha visszajönne télen is, aki most itt nyaral.
Minden, amit a Kékszalagról tudni szeretnél…

A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepe, a Magyar Vitorlás Szövetség legnagyobb eseménye. A Kékszalag maga a balatoni vitorlázás. Egyesíti annak legnemesebb hagyományait, és versenylehetőséget nyújt a legmodernebb technológiával felszerelt hajóknak. Résztvevői egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival, két napon át egyszerre teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és […]

Utcaszínház és tűzzsonglőrshow Balatonföldváron

Gólyalábasok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a nagyérdeműt 2019. július 19-én Balatonföldváron.

Hajóra száll a rallykrossz bajnok
Szereti az embert próbáló feladatokat Szabó Krisztián rallykrossz Európa-bajnok autóversenyző: egy vadonatúj versenyhajóval elindul a csütörtökön rajtoló 51. Kékszalag Nagydíjon.
Radovan Maric harmonika virtuóz koncertje Balatonszárszón

2019. július 17-18-án ingyenes koncertet ad Balatonszárszón, a Zenepavilonban Radovan Maric, a harmonika virtuóz.

Balaton piknik
None
Az Opel Fifty-Fifty nyerte a Horvát Boldizsárt Emlékversenyt
48 hajó nevezett az idei Horváth Boldizsár Emlékversenyre, amelyből végül 36 hajó bátorkodott elrajtolni a Balatonfüred előtti vízterületen. A megcsappant mezőny nem csalódott – remek időjárási viszonyok mellett, mindenki szintidőn belül teljesítette a Balatonfüred – Paloznak – Tihany – Hajógyári-öböl – Balatonfüred útvonalat.
Reklám
Fedezze fel a Balaton rejtett szépségeit a vitorlák mellől!
A balatoni vitorlázás dicső múltra tekint vissza, azonban számos fejlődésnek köszönhetően egyre szélesebb programkínálat várja a vízi élményeket keresőket. A túravitorlázás mára szorosan együttműködik a helyi szolgáltatókkal, így komplex, tervezhető és informatív kikapcsolódást kínál.
Flying Fox: 136 méteres superjacht, 9 motorcsónakkal, 1200 m2 wellnessel

A 22 vendég számára 9 motorcsónak, búvárfelszerelések, jetskik, kajakok, SUP-deszkák is a rendelkezésre állnak

Az Opel Fifty-Fifty győzött a Kékszalag előversenyén
Harminchat hajó rajtol el az idei Horváth Boldizsár Emlékversenyen Balatonfüreden. A remek időjárási viszonyok mellett, mindenki szintidőn belül teljesítette a Balatonfüred–Paloznak–Tihany–Hajógyári-öböl–Balatonfüred útvonalat. A 12–16 csomó között ingadozó északi szél tökéletes körülményeket biztosított a versenyzéshez. Ezzel remek felkészülési versenyt sikerült rendezni a hétvégi 51. Kékszalagra. Az abszolút győztes az Opel Fifty-fifty (HYC) lett: Józsa Márton Miklós
Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület programja
None
Máriai Dixieland Fesztivál 2019, Balatonmáriafürdő

2019. szeptember 14-én 15 órától a dixie zenéé a főszerep Balatonmáriafürdőn, a VI. Máriai Dixieland Fesztiválon.

Sokat késnek a székesfehérvári és balatoni vonatok
Műszaki hiba miatt jelentős késésekre kell számítani a székesfehérvári és a balatoni vasútvonalakon, de dolgoznak a probléma megoldásán, estére állhat helyre a menetrend.
Élet a vízfelszín alatt
None
Hogyan nyerjünk a Kékszalagon? Litkey Farkast kérdeztük
Azt, hogy ki nyeri az idei versenyt, előre nem tudhatjuk, de hogy kinek van rá esélye, azt igen. Erről, a verseny szakaszairól, és egyéb érdekességekről kérdeztük a legnagyobb és legrégebbi tókerülő verseny specialistáját, Litkey Farkast.
JazzFiesta - Záró buli: blues est
None
Legyél te is hableány! – Napi agymenés!
Szeretnél Csipkerózsikaként vagy Hófehérkeként feszíteni a strandon? Akkor olvass tovább, mert már ilyen bikinit is vásárolhatsz magadnak. Napi agymenés-rovat.
JazzFiesta – Boogi Woogi
None
Máskor lesz a Loyal együttes koncertje

Eredetileg július 18-án csütörtökön lett volna a Loyal együttes koncertje, de változott a forgatókönyv: pénteken este 7 órakor kerül rá sor. Emellett számos program lesz a csütörtökön rajtoló 51. Kékszalag Nagydíj alatt. 

XVI. Bor&Dal Fesztivál
None
Klassz a pARTon 2019, Gyenesdiás

2019. július 27-28-án a Diási Játékstrandon változatos programok várják az egész családot a Klassz a pARTon rendezvénysorozat keretében.

Nem csak kínos pillanatokat okozhat a strandon a gombás köröm
A körömgomba a lábak, lábkörmök egyik leggyakrabban előforduló betegsége. Fontos, hogy a pedikűrös felismerje, és megfelelően kezelje a sérült, beteg felületet, hogy megelőzze annak továbbterjedését.
XXIII. Minigolf-kupa, éjszakai verseny
None
Szent István Napja 2019, Balatonföldvár

Ünnepi műsor, az új kenyér megáldása, este pedig tűzijáték várja Szent István napján az ünneplőket Balatonföldváron 2019. augusztus 20-án.

XIX. Györöki Tűzoltónap
None
VIII. Ponty így jó! – Vonyarcvashegyi Pontyfesztivál
None
Badacsonyi Fényvarázs és Tűzijáték 2019

2019. augusztus 19-én pazar vízi parádéval ünneplik Szent István és az államalapítás ünnepét a Badacsony és Badacsonyörs közötti vízterületen.

Strandok éjszakája
None
MoziKlub Piknik - Sümeg
None
Keszthelyi MoziKlub Piknik
None
Minek van kiemelkedő szerepe a Balatonon?

A címben feltett kérdésre Pomucz Tamás ismert vitorlázó, a Capella 70-es cirkáló kormányosa ad választ.

Reklám