Vitorlázás

Sűrűbben járnak a kompok a Balatonon május elsejétől
Szombaton megháromszorozzák a járatok számát, utána pedig ugyancsak gyakrabban járnak.
10 Balaton körüli pad, ahova feltétlenül huppanj le egy röpke időre

Állhat a Balaton partján, vagy épp a dombtetőn az ülőalkalmatosság, rajta megpihenni nem csak a fáradt vándornak nyújt élményt.

Szupercuki szőrmók lógott be be az egyik balatoni áruházba - Nézd meg a videót!
Egy keszthelyi áruházba hívatlan vendégként érkezett nagy pelét sikerült befognia az ott dolgozóknak, a nemzeti park kollégája pedig visszaengedte a természetbe. A pele egyetlen ugrással távozott a kosárból, majd felszaladt a bükk törzsére, ahol egy darabig még azt is eltűrte, hogy filmezzék.
A Kultkikötő június második felétől várja a látogatókat

Június második felében kezdi idei, immár 16. évadát a Kultkikötő, a nyári színház öt Balaton-parti településen számos teátrumi előadással és koncerttel várja az érdeklődőket. A járványhelyzetre tekintettel minden Balatonföldvárra, Balatonboglárra, Balatonszárszóra, Balatonfenyvesre és Badacsonyba tervezett programunkat szabad téren tartjuk – írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójukban. Kiemelték: az évad június 19-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Neil Simon Furcsa […]

Reklám
A balatoni nyaralók mintái és típusai – első rész

A Balaton-part gyakran kontrollálatlan, szuburbánus fejlődése egyre többeknek okoz fejtörést. Vajon milyen eszközökkel éltek építészek és döntéshozók, mikor a 20. században hasonló kihívásokkal szembesültek? Sorozatunk első részében a hatvanas évekig tartó időszakot tekintjük át. A minta- és típusterv fogalmai gyakran összekeverednek a közbeszédben, miközben alkalmazási szerepük eltérő az építészeti stratégiaalkotás eszköztárában. A Balaton-part tömeges beépítésének

Felismeri, hogy melyik balatoni településen járunk? ? Kvíz
Van, aki az északi, és van, aki a déli partjára esküszik, de egy biztos: a Balaton a magyarok legkedveltebb úti célja. Most tízet válogattunk ki a balatoni települések közül, tesztelje, melyiket ismeri fel!
Melyik fürdő lesz nyitva a hétvégén a Balatonnál?
Védettségi igazolvánnyal már a hétvégén csobbanhatunk a Hévízi-tóban, a Zalakarosi Fürdő pedig egy hét múlva nyit, Siófokon műszaki probléma miatt még zárva tart a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ.
Fiatalok, irány az Asso!
Keresve sem lehetne jobb hajót találni, ami kishajózás és a nagyhajózás közti átmenetet izgalmasabban hidalná át, mint éppen az Asso. A hivatalos elnevezésében - Asso 99 - a szám azt jelzi, hogy 9 méter 90 centi hosszú, azaz ideális a mérete a Balatonra. Hat fős legénységéből hárman trapézolhatnak, a hátrafelé kilaposodó hajótest már viszonylag hamar megsiklik, ideális körülmények között a húsz csomó körüli maximális sebesség pedig az elvárt adrenalinlöketről is gondoskodik.
Érdi Mária: Vannak olyan körülmények, amikor én vagyok a világ legjobbja
Optimistán és elszántan készül a közelgő Tokiói ötkarikás játékokra Érdi Mária. A fiatal sportoló kihasznál minden lehetséges alkalmat arra, hogy hajóba ülhessen és lehetőség szerint versenykörülmények között készüljön a nagy feladatra.
Május 1. szombattól újra várja vendégeit a Hévízi Tófürdő

Elérte a beoltottak száma a 4 millió főt péntek délután, így a kormányrendelet értelmében kinyithat a Hévízi Tófürdő is.

Vitorláskvíz – nem csak lányoknak

Tavalyhoz hasonlóan megint otthon ül mindenki, és várja, mikor vehet végre részt újra vitorlás versenyen. Addig is, amíg ez bekövetkezik, értékes nyereményekért zajló kvízjátékkal üthető el az idő. A kvízjáték – amelynek kiírója a Women On Water Hungary – nemcsak lányoknak, sőt, nem is csak versenyzőknek szól, hanem mindenkinek, aki tesztelni szeretné a téli kényszerszünet

A nagyobb tényleg mindig jobb? Milyen hajó a legjobb a Balatonra?
Gyakran merül fel a kérdés, hogy mégis, milyen vitorlás hajó felel meg leginkább a Balatonra. Két szokásos válasz létezik, az egyik az „amilyen neked kell”, a másik pedig az „attól függ”. Ez a második az, amelyik aztán rengeteg további kérdést szül. A Vitorlázásmagazin körüljárta azt a kérdést, hogy vajon tényleg jobb-e a nagyobb – és ha igen, akkor miért.
A tihanyi Királykriptában a mai nappal indul a régészeti feltárás

A feltárt Királykripta az ásatások befejeztével az apátsági múzeum látogatásának részeként lesz megtekinthető a nagyközönség számára.

Reklám
Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mámai templomrom, Balatonfűzfő

Balatonfűzfő neve talán senki fülének nem idegen, de azt már jóval kevesebben tudják, hogy története egészen a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A város helyén állt ugyanis egy kis falu, Máma, amelynek emlékét többnyire már csak egy templomrom őrzi a fűzfői plébániatemplom mögött. Máma nevét először egy görög nyelven íródott alapítólevél említi az első ezredforduló táján, […]

Majálisra invitálnak Balatonboglárra, itt mindig történik valami
A balatonboglári hajóállomáson működő Boglárka Bisztró még a legdermesztőbb januári hétvégéken is kinyitott, és lángossal, fánkkal, sült hallal vagy hamburgerrel csempészett egy kis nyarat az arra járók életébe. Most éppen egy retró majális ötletét valósítják meg, ahol békebeli piknikhangulat várja a családokat.
Anyák napi hétvége az eplényi Kalandhegyen
A Kalandhegyen május első szombat-vasárnapja az anyák hétvégéje! Május elsején és másodikán minden édesanya, nagymama, dédnagymama, aki a családjával ellátogat ide, ingyen libegőzhet. Az anyák köszöntése mellett kiváló alkalom arra is, hogy ne csak télen, a sípályán élvezzük a természet adta kikapcsolódási lehetőségeket, hanem tavasszal és nyáron is.
Május 1-től ismét korlátlanul vonatozhatunk a Balaton 24, 72 napijegyekkel

A Balaton24 napijegy ára 990 forint, 26 éven aluliaknak 660 forint; a Balaton72 jegy 2490 forint, 26 éven aluliaknak 1650 forintért elérhető.

Május 1-től ismét korlátlanul utazhatunk a balatoni napijegyekkel

A MÁV-START történetének legsikeresebb nyári termékei, a Balaton24 és Balaton72 napijegyek újból elérhetők lesznek május 1-től.

Tihanyi barangolások - kétnapos ajánlat
A tihanyi levendula messzeföldön híres, a település számos látogatóhelye ehhez a növényhez kapcsolódik. Bár a levendulaszezon később lesz, és egyelőre a kulturális programok is váratnak magukra, Tihany és környéke csodás kirándulóhelyekre csábítja azokat, akik egy hétvégére idelátogatnak.
Fonyód és Badacsony között sűrűbben járnak a hajók május 1-jén

A Balatoni Hajózási Zrt. a hajójáratai újabb 3 kikötőből is elindulnak.

Újdonságok és átalakítások várhatóak a Művészetek Völgyében

Amennyiben a járványhelyzet engedi, idén július 23. és augusztus 1. között valósul meg a különleges atmoszférájáról is ismert Művészetek Völgye, ahol a főszerepet 1989 óta a művészet és a természet kapja. Új helyszínekkel készül a stáb, több irodalmi, színházi és képzőművészeti udvar nyílik, valamint egy napra az Opera kamion is a Völgybe érkezik. “A Művészetek […]

Béreljen úszómedencét Olaszországban!

Már tavaly is az úszómedencés ingatlanok voltak a legnépszerűbbek, ahol a bérlők kizárólagos használattal vehették birtokba a villákat napokra, hetekre. Ám ha valaki csak egy napra vagy csupán néhány órára tud kiszakadni a hétköznapokból, akkor egyszerűen úszómedencét bérelhet. A Swimmy online portál lehetővé teszi az úszómedencék bérlését magánszemélyek között. A 2017 óta aktív portál a

Reklám
Május 1-től újra lehet éjszaka is horgászni a Balatonon
Május elsejétől újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat. A Magyar Országos Horgász Szövetség szerint erre a a növekvő átoltottság miatt lesz lehetőség, ráadásul a horgászok "jogosan igényére" is tekintettel kell lenni.
Retró majális hétvége a Boglárkában
None
2021.05.05-én lesz az MVSZ webinar második előadása
Téma: előnyszámításos rendszerek, versenyzés YS-ben és ORC-ben
A Szövetség elvárásaival összhangban épül a Vízisport központ
A sportvitorlázás hazai meghonosodásában a Fertő tónak és Széchenyi Istvánnak igen komoly szerepe volt. Feltételezhetően a XIX. században itt alakult meg az első vízi sporttal foglalkozó szervezet, a Csónakázó Egylet. A sportág népszerűsége ma is nagy, a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség társelnöke, dr. Schneider István Gábor szerint a Fertő Part beruházás keretében létesülő Vízisport központ révén végre modern, nemzetközi színvonalú otthonra lelhetnek a sportág kedvelői. Ráadásul a létesítmény kiváló lehetőséget biztosít az utánpótlásnevelés számára, táborok szervezésére is.
Jó hír a balatoni kompozóknak

A Bahart sűrített menetrenddel várja utasait május 1-jén Fonyód és Badacsony között, emellett újabb három kikötőből indulnak hajók. Május 1-jén sűrített menetrend szerint a Fonyód–Badacsony útvonalon 8:00, 9:00, 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00, 18:00, 19:00, a Badacsony–Fonyód útvonalon pedig 9:00, 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00, 18:00, 19:00, 20:00 órakor

Májustól egyetlen napijeggyel utazhatunk vonaton és buszon a Balatonra
None
Hangárfesztivál 2021 Sármellék

2021. július 24-25-én a történelem és a hadikultúra kedvelőinek ígér csemegét színes programjaival a Hangárfesztivál Sármelléken.

Keszthelyi Sörnapok 2021

2021. július 21-25. között a Balaton-parton rendezik meg a Keszthelyi Sörnapokat.

Násztánc a Kis-Balatonon: a búbos vöcsök-párok táncolnak - FOTÓVAL
Megkezdték látványos násztáncukat a búbos vöcsök (Podiceps cristatus) párok a Kis-Balatonon. A madarak násztánca páronként változik, de minden esetben tetszetős. Nézd meg te is!
Hévíz: újabb együttműködés a fürdővárosba érkezők kulturális szórakoztatására

Együttműködési megállapodást írt alá a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft és a közelmúltban alakult Hévízi Vállalkozók Egyesülete.

Formákon túl - Balatoni kerítések fotósorozat az EKF programján
Formákon túl címmel indul a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hatásterületeit bemutató kampány első epizódja. A sorozat első része az 1960-as és ’70-es években épült nyaralók, érdekes formájú kerítésein keresztül az építészet területére enged betekintést.
Filmfesztivált rendeznek Balatonfüreden, Balatonalmádiban és Veszprémben

A Balatonra költözik a magyar film ünnepe: június 23-26. között Balatonfüred, Balatonalmádi és Veszprém ad helyszínt a Magyar Mozgókép Fesztiválnak.

Holnap meglehet a 4 millió beoltott, kinyitnak a hotelek, állatkertek, fürdők, mozik

Az üzletek 23 óráig lehetnek nyitva, és a rendezvények is 23 óráig tarthatnak, a kijárási tilalom kezdete pedig 24 órára tolódik ki.

Hallgattál már élőzenét a veszprémi kilátóból? Íme!
Visszanézhető az a hangulatos live stream, amelyet a veszprémi Harmat utcai kilátóból közvetítettek a napokban. Hangolódj te is egy igazán különleges lelkiállapotra!
Június végén veszprémi, balatoni buli lesz a magyar mozgókép ünnepe
Három helyszín, négy nap, és filmek sora.
Május 1-től forog Keszthelyen az 50 méteres óriáskerék, árak és információk

Nem csak Keszthely városa, hanem a Balaton nyugati medencéje, a Balaton-felvidék hegyes-völgyes tájéka is elénk tárul az óriáskerék gondoláiból.

Vasárnap várható egyedül zápor

Pénteken a napos-gomolyfelhős időben jelentős csapadék sehol sem várható. A nyugati-északnyugati szél sokfelé élénk, erős lehet. Napközben 13-18 fokot mérhetünk. Szombaton is gomolyfelhős időre készülhetünk, csak elvétve fordulhat elő egy-egy zápor. A helyenként élénk északi-északnyugati szélben 11-17 fokot mutathatnak a hőmérők.  Vasárnap a változóan napos-felhős időben néhol kisebb eső, egy-egy zápor átmenetileg kialakulhat, de nagyrészt száraz marad az […]

Nincsenek oda a siófokiak a “luxus-lakótelep” terveitől

Az egyetlen terület a Balaton-parton Siófok, ahol engedélyezve van 24 méteresnél magasabb objektum építése. A befektetők számára csábítóak a feltételek, a helyiek viszont egyáltalán nincsenek elragadtatva a beépítéstől, de az anyagilag amúgy is nehéz helyzetbe került önkormányzat a kártérítésektől tartva inkább egyfajta csendes pártatlanságot választott – fogalmazott a hvg.hu. “A Balaton legbrutálisabb építkezését tervezik egy […]

Hajóval mentették a zsiráfokat az eltűnő szigetről

A kenyai Baringo-tóban álló képződmény egykoron félsziget volt, de a vízszint emelkedése nyomán sziget lett belőle. Tavaly egy özönvízszerű eső után csapdába ejtett kilenc zsiráfot, akiket mostanra sikerült kitelepíteni. A Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) boldogan elvoltak a félszigeten, annak ellenére, hogy a vízszint lassan emelkedett, majd tavaly özönvízszerű eső ömlött a környékre, jelentős áradást okozva,

Terasznyitás tömegverekedéssel Balatonlellén

Két társaság keveredett tettlegességig fajuló konfliktusba vasárnap Balatonlellén. A rendőrség hétfőn állított elő hat környékbeli és ózdi személyt. Az egyik férfi nyolc napon túlgyógyuló sérülést szenvedett – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Az eljárás adatai szerint 2021. április 25-én 21 óra körül egy balatonlellei vendéglátóipari egység teraszán két társaság tagjai vitába keveredtek egymással. A szóváltást tettlegesség […]

„Utazz a Balatonra!” - A Balaton felfutása a trianoni békediktátum után / 1. rész
A trianoni békediktátumot követően Magyarország elveszítette népszerű fürdő- és üdülőhelyeinek nagy részét. Ezáltal a Balaton és vidékének értéke minden szempontból felértékelődött. Cikksorozatunkban bemutatjuk, hogyan változott meg a Balaton világa 1920 után, valamint milyen részletei és eredményei lettek a nagyfokú fejlesztéseknek, melyeknek 1945 után vége szakadt.
Konferencia az Adrián
Az egész még tavaly úgy kezdődött, hogy elmaradt. Pedig nagyon készültünk a Captain’s Cup leánykori nevén Aranysekli 2020-as versenyére. Aki már megpróbálta az tudja, hogy valóban ez a legnehezebb, leghosszabb tengeri versenyünk, legalábbis nekünk, magyaroknak.
Fonyód és Badacsony között sűrűbben járnak a hajók május 1-én

Sűrített menetrenddel várja az utasokat a Balatoni Hajózási Zrt. május 1-én Fonyód és Badacsony között.

Balatoni kerítéseket mutat be a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program

A kampány első része az 1960-1970-es években épült nyaralók kerítéseiről készült fotókon enged betekintést az építészet területére.

Reklám